Bejegyzések

Írni, vagy nem írni. Ez itt a kérdés.

Kép
Folytassam-e ezt a blogot, amikor az elmúlt három évben 180 fokos fordulatot vett az életem és egy millió dolog átértékelődött bennem? Ez itt a kérdés.  Sokat gondolkodtam ezen, végül úgy döntöttem, hogy életem ezen új szakaszát inkább egy új blogon folytatom. Valójában az olvasóim, nem pedig magam miatt, mert én felvállalok mindent abból amit korábban írtam életemnek azon pontjain. Szóval mindazok, akik szeretnék, ha megmaradnék számukra, mint egy szelíd, alkalmazkodó, keresztény nagycsaládos n ő , aki svédországi viszontagságairól is beszámol(t), azok lapozzanak nyugodtan vissza a naplómban. Akik viszont kíváncsiak arra, hogy mi késztetett pálfordulásra, azok olvassanak tovább... és végül elvezetem majd  ő ket a nyúl üregébe. Lássuk hát röviden, mik is történtek az elmúlt id ő szak alatt, ami innen kimaradt. Ezek átvezet ő ként is szolgálnak életem könyvének második kötetéhez.   2019 végén megszületett az els ő  unokánk Budapesten. Mint újdonsült nagyszül ő k, Karácsony környékén od

Vanitatum vanitas

Gina ma reggel csirkés dumplingokat* akart csinálni, ezért elmentünk a közeli hipermarketbe bevásárolni hozzá. Amikor odaértünk eszméltünk rá, hogy kedd van, mármint nyugdíjas kedd, ilyenkor az 5 % árkedvezmény kedvéért idösek lepik el a boltot. El is vannak kényeztetve, mert öket bezzeg kávéval, meg keksszel, fánkokkal és néha tortával is kínálják teljesen ingyen. Mondjuk ha épp ott vagyunk nekünk is jut belöle. Azért olykor elgondolkodom rajta, hogy vajon van-e valamilyen titkos laborban végzett marketinges kutatás arra vonatkozólag, hogy ha 65 év felettiek szénhidrát anyagcseréjét megbabráljuk akkor többet költenek. Esküdni mernék, hogy van ilyen. A nap hátránya csak az szokott lenni, hogy sok nyugdíjas van és a kedd számukra a hét fénypontja, amikor is a paradicsompürék és csomagolt hátszegek között folyton régi ismerösökbe és munkatársakba boltanak, akiket aztán jól ki kell kérdezni mindarról, amit az elmúlt húsz évben egymás életéböl elmulasztottak. Ez aztán nemcsak a kisebb s

Utolsó és különleges alkalmak

Épp Magyarországon nyaralunk és már megint kidobott az ágy reggel ötkor. Ez mindig így van, ha sok minden kavarog a fejemben. Már az indulásunk is lélegzetelállító volt, ahogy szokott. Öreg kis Toyotánk, amelyik egyébként korát meghazudtolva úgy jár, mint egy óra és mindig lehet rá számítani, a tervezett indulásunk elötti napon délután egy órakor egyszerüen megállt az autópályán hazafelé jövet Kumlából. Akkor egy katasztrófának tünt, de így utólag látom, mennyi áldás volt benne. Már épp beértünk Örebroba amikor ez történt. Az autómentövel való szerzödésünk szerint a legközelebbi szervízbe kellett, hogy elvigyék és én nagyon örültem, hogy ez pont a Toyota szervízünk volt. Értünk Vedel jött el, az unokája mellöl ugrasztottuk ki. Érdekes látvány lehettünk, amint kicuccoltunk az autópálya leállósávjára az elakadást jelzö háromszög és az autó közé az éppen kölcsönkért sátorral, kempingszékkel és két nagy csomag WC-papírral, ami egy korábbi bevásárlásból maradt ott. A generátor halt meg. Ha

Borongós nap

Kép
Talán hozzájárult, hogy korábban keltem fel ma is, mint bárki más és elkezdtem válaszolni a püspök levelére, amit nekem írt a múlt héten. Miután másfél órát írtam beláttam, hogy ha ezt most azonnal, átolvasás nélkül nem küldöm el neki, akkor nem küldöm el soha. Átolvastam. Utána letettem az elküldéséröl. Attila csak mosolyog az ilyen elküldetlen leveleimen, azt mondogatja, hogy ezeket össze kellene füznöm egy könyvvé, mert már millió van belölük. Igen, mert amikor belelendülök, akkor elkezdek olyanokat is írni, amiröl úgy érzem, hogy sokkal több, mint amit bárkinek tudnia kellene rólam, vagy több, mint amit meg tudna igazán érteni. De az ilyen levelek mégsem hiábavalóak, mert gyógyítják a lelkemet. Egy ilyen reggel után és ezen a borongós napon, amikor is szürke felhök egymást üzve váltakoznak az égen érzem, hogyan tölti ki a lelkemet a megnyugvás és a béke. Ha ma az elmúlás eljönne értem, megbékélve mennék vele. Ugyanakkor van bennem egy óriási hála és derü is. Elmennék vele, bár bo

Dicsöséges tegnap este

Kép
Azt gondoltam, kicsit köporozhatnám a mellemet. Ahelyett, hogy pezsgöt nyitnék minden apró siker után, inkább írok egy bejegyzést. Társadalomismeret és angol hiányzik nekem ahhoz, hogy föiskolára menjek. Augusztus végén mindkettöbe belevágtam. Az angoltanár már kiszórt a 4-es szintröl, azt mondta, kapok jegyet és menjek tovább, de az 5-ös tanfolyam csak januárban indul. Ahhoz, hogy felvételizhessek, a 6-ost is el kell végeznem, szóval az minimum még egy év felkészülési idö estin. Próbálok nem ideges lenni, ha erre gondolok. Mint egy versenyló, aki már futna, de folyton visszafogják. Társadalomismeretböl tegnap volt egy személyes megbeszélésem a tanárral. Megmutatta az eddigi értékeléseimet és azt mondta, hogy nekem nem tud új célokat felállítani, mert eddig mindenre a legjobb jegyet kaptam. Csak azt tudja megígérni, hogyha valamiböl ez alatt teljesítenék, szólni fog és lehetöséget ad javításra, mert mint mondta "igazságtalan lenne, ha nem A értékelést" kapnék. Ti, akik

Vissza a suliba

Kép
Lényegében, amióta itt, Svédországban, dolgozni kezdtem, gondolkodtam a továbbtanuláson. Folyton az iskolák, föiskolák oldalait bújtam, a finanszírozást számolgattam és végül szomorúan sóhajtottam. Minden alkalommal megfogadtam, hogy többet nem megyek fel semmilyen tanulással kapcsolatos oldalra, mert miért szomorítsam el magam, ha egyszerüen nem tudok továbbtanulni és kész; de egy hét, vagy egy hónap múlva már megint azon kaptam magam, hogy a gép elött álmodozom. Családunk különbözö nehézségei azt sugallták, hogy nincs itt az idö Anya továbbtanulásának. És néha azt is - ahogyan az idö telt - hogy az én hajóm már lehet, hogy végleg elment. Próbáltam hát örömet találni a munkámban. Minden müszak elött imádkoztam, hálát adtam azért, hogy van munkám és azért, hogy jól tudjam ellátni,  igyekeztem javítani a személyes hozzáállásomon, egészségügyi beavatkozásokat néztem a youtube-on tanulásként,  tényleg igyekeztem, mégsem tudtam eljutni ugyanarra az érzésre, mint amit akkor éreztem
Kép
Nem olvasok híreket napi szinten, nem is bírnék. Tudom, nem jó struccpolitikát folytatni, mert akkor hogyan fogom megtudni, ha beütött a zombi-apokalipszis például? A múltkor olyan módon ment el az áram a városrészünkön, hogy semmi nem müködött. Kiment a telefon, de még a mobilnet is. Semmi információ arról, mi történt és hogy meddig fog tartani, ami történt. Szerencsére még legalább két óráig számíthattunk rá, hogy világos lesz. (Ami itt nagy szám ilyenkor novemberben...) Elkezdtem leltározni magamban, hogy mi az, amit érint az áram kimaradása és lelkileg felkészültem rá, hogy esetleg mindannyian egy szobában alszunk majd. Úgy át lehetne vészelni az éjszakát, még csak néhány mínusz fok van odakint. Az iraki szomszéd aggódva küldte át hozzánk a nagyfiát kérdezösködni, mert ök még inkább el voltak zárva az információ lehetöségétöl, mint mi. Miközben az agyamon átfutott egy kósza gondolat arról, hogy vajon mennyi idö telik el átlagosan, amíg a fosztogatás megkezdödik (a sok apok